Vízkereszt itthon és a világban

Vízkereszt itthon és a világban

Vízkereszt, más néven háromkirályok egy keresztény ünnep, melyet a legtöbb területen január 6-án ünnepelnek. Számos néphagyomány és szokás kapcsolódik ehhez a naphoz, ezek közül mutatunk be nektek néhányat!

Az ünnep három jeles eseményt fog össze: a napkeleti bölcsek imádását, Jézus megkeresztelkedését és a Kánai mennyegzőt, ahol Jézus először tett csodát. Az ünnep komplexitását és fontosságát jelzi, hogy számos népszokás szövi át, melyek régiónként eltérőek.

Az ortodox kultúrkörben ilyenkor a papok egy fából készült keresztet hajítanak a vízbe, a hívek pedig utána ugranak, és kihozzák azt. Olaszországban ezen a napon Befana, a jó boszorkány megajándékozza a jól viselkedő gyerekeket. Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban az a szokás, hogy süteményeket sütnek az emberek, néhányban ajándékot rejtenek el, és aki megtalálja ezt az ajándékot, az lesz a nap királya.

A Kárpát-medencében a hagyományok jó része a jövőbeni szerencséhez és a jóléthez kötődik. Ezen a napon a templomban megszentelt vizet a hívek hazavitték, adtak belőle állataiknak, illetve, saját magukat is meglocsolták vele azért, hogy egészségesek legyenek. Szenteltvízzel kenték meg a bölcsőt is, illetve a ház és az ól falát, hogy minden rossztól megvédjék a portát és annak lakóit.

A XVI. században jött divatba a háromkirály-járás, melynek során a napkeleti bölcsek látogatását idézték fel játék formájában, versek és énekek kíséretében. Ennek legfontosabb eszköze a csillag volt, ami a bölcseket Jézushoz vezette. A szereplők általában papírsüveget és palástot viseltek a dramatikus játék során.

Vízkereszt napjához időjárási jóslatok is köthetők. Azt tartották, ha január 6-án esik az eső, akkor hosszú lesz a tél, ha fúj a szél, akkor szerencsés év jön, ha pedig kifejezetten hideg van, akkor korán érkezik a tavasz. A népiek szerint ezen a napon fonni kellett, mert akkor sok kolbászra és húsra lehetett számítani az évben.

A sok gazdag, szerencsét hozó hagyomány mára már sajnos a legtöbb település szokásai közül kikopott. Megmaradt azonban, hogy nagyon sok családban ezen a napon szedik le a karácsonyfát, hiszen ezt tekintik a karácsonyi időszak végének és a farsang kezdetének.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.