Védjük a haszonállatokat is a nagy melegben!

Védjük a haszonállatokat is a nagy melegben!

A nagy hőség kemény kihívás elé állítja a gazdákat. Nemcsak a növényeknek kell ugyanis ilyenkor kiemelt figyelmet szentelni, hanem a haszonállatoknak is, amik szintén igen megsínylik a forró időszakokat.

Ahogy az emberi szervezetet, úgy az állatokat is megviseli a nagy meleg, pláne, ha az tartósan áll fenn, ilyenkor ugyanis hőstressz léphet fel. Kialakulását több tényező is befolyásolja, úgy mint a levegő hőmérséklete, a páratartalom, az állatok mozgása és a légmozgás, ami lehet természetes és mesterséges eredetű.

A hőstressz igen jellegzetes tünetekkel jár. Ilyenkor megnő az állatok légzésszáma, köszönhetően többek között annak, hogy a szőrrel borított állatok izzadása nem túl hatékony, így a szájon keresztül erős lihegéssel fokozzák a párolgás mértékét. A hőstresszre utal még az állat bágyadtsága, ha veszít aktivitásából, nem vagy csak nagyon kevés táplálékot vesz magához. Ezek az állatok szaporodási hajlandóságának csökkenéséhez, a termelőképesség visszaeséséhez és szélsőséges esetben elhulláshoz vezethetnek.

A gazdáknak érdekük tehát, hogy felvegyék a kesztyűt a forróság ellen és megtegyenek olyan megelőző és „akut” intézkedéseket, melyekkel elkerülhető a veszteség. Már nyár elején érdemes például a szellőzőrendszer alapos átvizsgálása és az esetleges meghibásodások kezelése, de legalább ennyire fontos az istálló, ól szigetelése is. Ezen kívül érdemes kerülni a túlzsúfoltságot, hiszen ez növeli a hőmérsékletet és a levegő minőségét is rontja.

Ha beüt a kánikula a legfontosabb tényezők a levegő, az árnyék és a víz lesznek. Zárt tartás esetén törekedj a kereszthuzat kialakítására, illetve az is szerencsés lehet, ha permetszerűen locsolod időnként az jószágokat. Minden esetben gondoskodj arról, hogy legyen árnyékos területe az állatoknak, ahova visszahúzódhatnak. A legfontosabb, hogy mindig legyen friss víz kitéve, aminek hőmérséklete nem haladja meg a 15 °C-ot, takarmány tekintetében pedig érdemes a vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag verzióhoz nyúlni inkább.

Ha mindezek ellenére beüt a hőség és hőgutára utaló jeleket veszel észre, akkor az állatorvos megérkezéséig hideg vízzel locsold az állat tarkóját!

Az állatok védelme a hőségben a gazdák kötelessége, hiszen csak ők óvhatják meg a jószágokat a hőség okozta szenvedéstől, magukat pedig a gazdasági kártól. Nem szabad azonban megfeledkezni a dolgozók, az emberek védelméről sem, akik ezeket az állatokat látják el! Vigyázzunk magunkra és egymásra a nagy melegben!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük