Így készül a természet aranya, a méz!

Így készül a természet aranya, a méz!

A méz egy igen kedvelt alapanyag, amit a legtöbben sütéshez, főzéshez használnak édesítés céljából, esetleg megfázáskor gyógyírként vetnek be. Nézzük, hogy is „készül” valójában a méz és mit kell tudni róla.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a méhek a mézkészítés legfontosabb szereplői, azt azonban már kevesebben tudják, hogy erre nevük is utal: Apis mellifera, vagyis mézkészítő. A méhek a virágok által előállított magas cukortartalmú folyadékot, a nektárt gyűjtik össze. Szorgosságuk oka, hogy a nektár a méhek számára fontos energiaforrás, így 3 hetes koruk után ezek a kis állatok belevetik magukat a kemény munkába. A folyamat úgy fest, hogy a gyűjtőméh felszívja a nektárt, összekeveri a torkában lévő mirigy váladékával, a kaptárba, a méhsejtekbe szállítja és átadja a mézérlelő méheknek. A méhek váladékukkal sűrűbb állagú folyadékot állítanak elő, szájukba véve távolítják el belőle a felesleges vizet, majd a méhsejt falára kenik. Gyors szárnycsapásaikkal száműzik a párát, majd ha már megfelelően sűrű a méz, akkor viasszal lezárják a sejtet.

Egy kaptárban több keret is megtalálható, melyeket a méhsejtek alkotnak. A keretből a mézet pergetéssel nyerik ki. Akkor lehet kipergetni egy keretet, ha a méhsejtek háromnegyede már zárva van. Első lépésként a viaszfedeleket a pergetés előtt fedelezővillával vagy fedelezőgéppel távolítják el. Ha ez megtörtént, akkor a méhész a kereteket a kézi vagy gépi pergetőbe teszi, ahol a méz könnyedén kifolyik az előzőleg megnyitott sejtekből, majd egy tiszta edénybe fogják fel.

A méz kinyerésének leggyakrabban használt módszere a pergetés, de préseléssel is el lehet érni a kívánt eredményt, sőt lépesméz esetén a méhviasszal együtt értékesítik a mézet, ehhez azonban speciális, építtető keretre van szükség.

A méznek több mint 300 fajtája ismert és széles körben elterjedt. Talán pont ebből adódik, hogy felhasználása igen sokoldalú, az étkezésen túl alkalmazható a gyógyítás és a szépészet területén is.

Nézd meg a Hogyan készül? sorozat ide vonatkozó részét!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük