Palántázás A-tól Z-ig

Palántázás A-tól Z-ig

A palántázás a kertészek számára egy izgalmas folyamat, hiszen ilyenkor kell eldönteni, hogy milyen palántáról nevelt növényeket szeretnénk ültetni és mennyit. A legtöbb piacon a tavasz közeledtével előre nevelt palántákat is be lehet szerezni, érdemes azonban kipróbálni a saját “nevelést” is.  

A palánták ültetésének előkészületeit már februárban elkezdhetjük, így például az üvegház vagy a fóliasátor előkészítését. Természetesen, ha kisebb mennyiségben szeretnél palántákat nevelni, akkor néhány tejfölös pohár is elegendő az induláshoz.

A palántázáshoz elsősorban jó minőségű földre lesz szükséged, igyekezz humuszban gazdag változatot keresni, így is biztosíthatod, hogy a növény megkapja a megfelelő mennyiségű tápanyagot. Ha egy mód van rá, frissen vásárolt magokat szerezz be, így csökkentheted annak esélyét, hogy olyan kerül a földbe, ami már nem elég élettel teli. A nagyobb szem magokat áztasd be fél órára és a földet is nedvesítsd be, ültetés után fóliával fedd le, később pedig csak akkor öntözd, ha száraznak látod. Fontos az is, hogy milyen mélyre ülteted a magot, erről a tasak hátulján találsz részletes leírást. Arra is figyelj, hogy ne kerüljenek túl közel egymáshoz a magok, hiszen akkor versenyezni fognak a napfényért és vízért.

A kis palánták nagyon szeretik a meleget, a 25-26 ℃-ot, igénylik a napfényt, de emellett a szellőztetésre is szükségük van. Minél inkább sikerül megteremteni az ideális körülményeket, annál jobban meg tudnak erősödni a növények és annál jobban viselik majd a környezetváltozást, vagyis amikor kiülteted őket. 

Fontos, hogy a kiültetés a növény számára egyfajta stressz, így mindenképp fokozatosan szoktasd hozzá a “külvilághoz” a palántákat: kezdetben csupán a délelőtti, esti órákban “napoztasd” kicsit őket. A legszerencsésebb, ha a végleges helyükre egy borúsabb napon ülteted el a palántákat, így csökkentheted az erős napfény okozta károkat. Azzal is számolj, hogy a váratlan hideg és a szél is károkat tehet a növényben. Készülj fel erre az eshetőségre is, és szerezz be takarófóliákat vész esetére. 

Korai palántavetés esetén érdemes a magokat földkockába ültetni, például az uborka különösen igényli ezt a bánásmódot, amit egyébként még március előtt át is kell ültetni, hiszen így lesz majd szép és erős a palánta.

Számos növény van, ami meghálálja, ha palántáról neveled, ilyen például a paradicsom, a paprika, a zeller, a padlizsán, a tökfélék, az uborka, a saláta, a káposzta és a dinnye is. Bármelyikkel is próbálkozol, a lényeg, hogy kitartóan és nagy odafigyeléssel gondozd a növényeket, az eredmény pedig egész biztosan nem marad el.


Comments are closed.