A magyar kutatók halgenetikában elért új eredményeire a New York Times is felfigyelt

A magyar kutatók halgenetikában elért új eredményeire a New York Times is felfigyelt

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete vezetésével a tokféléket vizsgáló magyar kutatócsoport létrehozta az őshonos vágótok és az amerikai lapátorrú tok életképes hibridjét, amely evolúciós és génmegőrzési szempontból egyaránt nemzetközi jelentőségű felfedezés.

Fotó: Tóth Flórián

A kutatásban a NAIK Halászati Kutatóintézete mellett a keszthelyi Georgikon Kar Hal Laboratóriuma, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke és a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézete vett részt. A projektet segítette egy amerikai tokhal specialista is a Kentucky Állami Egyetemről. A kutatók ún. indukált ginogenezis segítségével szerettek volna utódokat létrehozni a Duna vízrendszerében őshonos, fokozottan veszélyeztetett vágótok egy ivarérett génbanki egyedétől. A NAIK Halászati Kutatóintézete tartja fenn ugyanis Európa egyik legnagyobb és egyben legteljesebb élő tokgénbankját, amelynek kiemelt célja ezen veszélyeztetett fajok dunai populációinak génmegőrzése és rehabilitációja. Az indukált ginogenezis módszere abban segítheti a génmegőrzés munkáját, hogy ebben az esetben egy ivarérett anyai példány is elegendő a szaporodáshoz, míg az apai vonal genetikai anyaga abban nem vesz részt, csupán elindítja a zigóta fejlődését.

A kutatócsoport az eredeti kutatási célok elérése mellett meglepő eredményre jutott, ugyanis a ginogenezis indukálására az amerikai lapátorrú tok spermáját használták (spermára a ginogenezishez is szükség van), mivel az eddigi vizsgálatok szerint a két fajnak nem volt életképes hibridje. A két faj 184 millió évvel ezelőtt vált szét egymástól az evolúció során, és azóta a Föld két különböző kontinensén élnek. A vágó tok a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger vízgyűjtőjének őshonos halfaja, míg a lapátorrú tok az Észak-amerikai kontinensen honos. Ennek ellenére ebben a vizsgálatban nagyszámú életképes utód kelt ki, amelyek azóta már 1-3 kilogrammos méretűre nőttek.

A kutatás eredménye nemzetközi jelentőségű, hiszen az eredmény rávilágít a tokfélék lassú evolúciójára és segít megérteni hogyan is maradhatnak meg olyan élő kövületek, mint például a tokfélék. Génmegőrzési szempontból fontos felismerés, hogy a lapátorrú tok és a vágó tok a természetben is képes lehet életképes utódok létrehozására, így amennyiben a földrajzi elkülönülés bármilyen okból megszűnik, az a fajok adaptációs képességeinek függvényében veszélyeztetheti az őshonos, kritikus helyzetben lévő tokfajok populációinak fennmaradását.

A kutatás eredményei 2020. július 6-án publikálta a kutatócsoport a Genes című tudományos folyóiratban. A tudományos cikk nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki, így a napokban több jelentős sajtóorgánum, köztük a New York Times Tudomány rovata, a Quanta Magazine, és a USA Today, is interjút készített a kutatócsoporttal. A New York Times cikke itt olvasható.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük