Termőföld a városban

Termőföld a városban

Ma már nem számít csodabogárnak az a lelkes termelő, aki „kertjét” a város kellős közepén képzeli el. Ez ugyanis az urban farming, vagyis városi gazdálkodás, ami szerte a világon egyre nagyobb népszerűségnek örvend! Nézzük, miért érdemes belefogni az urban farmingba!

Az urbanizáció hatására egyre több család költözött városokba, nagyvárosokba, amik korábban, jellegükből adódóan együtt jártak azzal a nézettel, hogy a saját élelmiszer megtermelése ilyen környezetben nem lehetséges. Ezzel a nézettel vette fel a harcot az urban farming, ami a modern technológia tárházát állítja csatasorba azért, hogy a „városi termelő” egy életképes fogalom legyen, maga a növénytermesztés pedig  hasznot hajtóvá váljon ilyen kondíciók mellett is.

Kép forrása: fool.com

A városi gazdálkodás esetén a rendelkezésre álló terület arányaiban kicsi, így a horizontális terjeszkedést a vertikális magasba törés váltja fel, minek eredményeképp a termőrétegek egymás fölött kapnak helyet. Gyakran „foglalják be” lapos tetős épületek tetejét, vagy éppen az épületek falait.

Hatalmas előnye, hogy a városi „tanyák” számának növekedésével a városi zöldterületek aránya is növekszik, ami az életminőség növekedését vonja magával. A modern technológiának köszönhetően a termelés igen hatékonnyá tehető, nem beszélve arról, hogy a helyben termesztett zöldségek és gyümölcsök rövidebb utat járnak be, amíg eljutnak a városi fogyasztókhoz, vagyis kevesebbet kell tárolni és „utaztatni” az ételt. Az urban farmingnak köszönhetően a városok lakói is megbízható forrásból juthatnak élelmiszerhez, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családok pedig bekapcsolódhatnak akár a termesztésbe is. Fontos tényező, hogy a test mellett a lélekre is jó hatást gyakorol, hiszen egy egészséges és szerethető hobbi lehetőséget kínál a városlakók számára. Ez pedig különösen felértékelődik az olyan kritikus helyzetekben, mint a pandémia okozta „kényszerpihenő”.

A városi gazdálkodásnak nemcsak gazdasági és egészségi hatásai vannak, hanem közösségépítő is. Gyakran ugyanis a városi termőföldek közösségi kert formájában jönnek létre, melyek lényege, hogy egy közös kertben a kertészkedni vágyók egy parcellát bérelhetnek, amit aztán saját ízlésük szerint ültethetnek be.

A városi gazdálkodás, vagyis az urban farming temérdek lehetőséget rejt magában és több városi problémára is megoldást nyújthat. A kérdés már csak az: Te mikor fogsz bele?


Comments are closed.