Sokoldalú, ezerarcú és régóta jelen van az udvarokban – A juh

Sokoldalú, ezerarcú és régóta jelen van az udvarokban – A juh

A juh az egyik legkorábban háziasított állat, ennek ellenére a természethez erősen kötődik, így tartása esetén a kiterjedt mozgástér biztosítása elengedhetetlen. Mai bejegyzésünkben megnézzük, hogy mi mindent kell még tudnia annak, aki juhtenyésztésre adja a fejét.

A tízezer éve háziasított juhnak mára már számos fajtája létezik felhasználási céltól és területi elhelyezkedéstől függően. A magyar állattartás hagyományaiban is korán megjelenik a juhtenyésztés, a vándorló magyarok juhai jellemzően a Kaukázustól északra fekvő területeken élő egyedek jegyeit hordozták magukon. A mai fajták közül ezek a vonások a rackajuhokon figyelhetők meg leginkább. A feudalizmusban a juhokat birtoklók és gondozók szerepköre egyre inkább elvált egymástól, így alakult ki a juhászok intézménye és hierarchia-rendszere, melyben a juhászok vezetője a számadó juhász volt, akinek keze alatt a bojtárok dolgoztak.

A juhok párosujjú patás állatok, a szarvasmarha után a második legnagyobb létszámban élő haszonállatok a Földön, ami nem csoda, hiszen igen előnyös tulajdonságokkal bírnak. A juhok esetén általános és speciális értékmérő tulajdonságokról beszélhetünk. Általános értékmérő tulajdonságok az egészség, az ellenálló-képesség, a hasznos élettartam, az életteljesítmény, a növekedési erély, a termékenység és szaporaság, a takarmányfogyasztó-, és takarmányértékesítő képesség és a viselkedés, speciális pedig a gyapjú-, hús-, tejtermelés. Csoportosításuk többféle szempont alapján is történhet. Kategorizálhatjuk a juhokat a farok alakulása szerint (rövidfarkú, hosszúfarkú, zsírfarkú fajták), a gyapjú szerint (finomgyapjas, durvagyapjas és kevertgyapjas fajták), a hasznosítás alapján (gyapjú, hús, többhasznú, tejtermelő és szapora fajták) és származási ország szerint is. Ezek alapján a finomgyapjas típusba sorolható például a Francia fésűsmerinó és a Magyar merinó, hosszúgyapjas angol húsfajták (longwool) a Leicester és a Romney marsh, tejelő fajta a Keletfríz, a Brit tejelő juh és az Awassi, őshonos fajták pedig a Hortobágyi racka, a Gyimesi racka, a Cigája és a Cikta.

A juhok esetében a leggazdaságosabb takarmányforrás a legeltetés, ráadásul kedvelik a természetes közeget, így érdemes megfelelő méretű legelőt biztosítani számukra. Évszakonként változik, hogy milyen takarmányt kell adni a juhoknak. Nyáron fő táplálékuk a legelőn található fű, a hagyomány szerint az állatokat áprilisban Szent György-napján hajtják ki a legelőre és októberben, Szent Mihály-napja körül térnek vissza. Érdekesség, hogy egy legelőn nagyjából 600 előforduló fűféléből a juhok 500 félét megesznek, míg a szarvasmarhák csak 60-at. Télen a juhok leginkább szilázst, gyökér- és gumóstakarmányt és különféle melléktermékeket (például borsószalma) kapnak takarmányul.

A juh remek haszonállat abban a tekintetben, hogy tartása igen gazdaságos tud lenni, hasznosítása pedig sokoldalú: húsa és teje étkezésre, gyapja a textiliparban hasznosítható, emellett a bélből cérna és hegedűzsinór, a szaruból fésűk, dísztárgyak készülhetnek, a gyapjúzsír pedig kozmetikumokhoz alkalmazható.


Comments are closed.