Szerző: Csorba Zsuzsanna

Takarmányozásban verhetetlen: a lucerna

Takarmányozásban verhetetlen: a lucerna

A szántóföldi növénytermesztés gyakori fajtája a lucerna, amelyet leginkább takarmányozás céljából termesztenek. Mai bejegyzésünkben a lucernanövényt és annak termesztését ismerjük meg alaposabban!

A lucernatermesztést 1768-ban Tessedik Sámuel honosította meg idehaza, Nagyszénás-Szarvas térségében telepített lucernát, azóta is igen kedvelt a gazdák körében. Nem csoda, hiszem magas a fehérjetartalma és nagy mennyiségű zöld és szárazanyag termést ad, ráadásul karotinban, ásványi anyagokban és vitaminban is gazdag. Kitűnő takarmányozási értéke mellett azonban érdemes kiemelni az előnyök számbavételénél azt is, hogy a talaj termékenységét kedvezően befolyásolja, ezen felül pedig, a fenntartható gazdálkodás rendszerébe is beilleszthető. A lucernát egyébként humán célokra is hasznosítják kozmetikumok és gyógykészítmények előállítása során.

A lucerna a mélyrétegű, középkötött talajt kedveli, a sekély termőréteget azonban nem tolerálja. A belvíz és a magas talajvíz károsíthatja, a legideálisabb számára a 6,5-7,8 pH kémhatású talaj. A szélsőséges időjárást jól viseli, akár a –25 °C-ot is kibírja, a késő tavaszi talajmenti fagyok azonban veszélyt jelenthetnek. Igényli a napfényt, így nem szabad hagyni, hogy a gyomok vagy bármi más takarónövény árnyékolja.

Alkalmazkodóképessége alapvetően jó, az ország bármely területén megterem, az öntözést nagyon meghálálja, megfelelő vízutánpótlás mellet akár 50-70%-kal növelhető a termés. A termés mennyiségét ezen kívül a talaj állapota, a szomszédos táblák, illetve a termesztés minősége befolyásolja. Számos kórokozó megtámadhatja, így például a lucerna mozaik vírus, a baktériumos hervadás, a lucerna levélragya vagy éppen a lucernarozsda. Kártevői többek között: a kis csipkéző barkók, a lucernabogár, a sároshátú bogár és a hamvas vincellérbogár.

Számos fajtája létezik, hazánkban a közönséges lucerna, a tarka virágú lucerna, a sárkerep lucerna és a komlós lucerna a legkedveltebbek.

Törökország, a kajsziaszalványok fellegvára

Törökország, a kajsziaszalványok fellegvára

A török gyümölcstermesztés az utóbbi években jelentős modernizációs folyamaton esett át, minek következményeként ma már a világ legnagyobb cseresznye-, mogyoró- és kajszitermesztőjeként tartják számon az országot. Mai bejegyzésünkben a kajsziaszalvány-termelést vizsgáljuk meg.

Malatya városa Törökország kajszitermelő központja, amit kiváló klimatikus adottságainak köszönhet. Évente 80.000-100.000 tonna kajsziaszalványt exportálnak a világ 100 országába, ennek növeléséhez további kutatás-fejlesztési munkák szükségesek. Az országban egyébként 64.000 hektáron terem kajszi, hektáronként 4-5 tonna termésmennyiséggel. A Hacihaliloglu és a Kabaasi fajták a legnépszerűbbek, ezek közepes termésmennyiségűek, aszalásra kiválóak, néhány kórokozóra azonban kifejezetten fogékonyak és a tavaszi fagyokat sem tűrik jól.

Az ország kajszitermesztését meghatározzák az Inönü Egyetemen folyó kutatások, melyek a korai, a közép és a kései érésű fajtákra fókuszálnak, illetve arra, hogy mely fajták alkalmasak az aszalványkészítésre. Az intézmény ad keretet azoknak a kutatásoknak is, melyek a kajszitermesztő berendezésekben történő hajtatás lehetőségeit vizsgálják, ezzel is biztonságosabbá téve a termesztést. Hideg idő esetén hőlégbefúvásos fűtést alkalmaznak, melyhez a kajszi csonthéját elégetve nyernek energiát.

Malatya városában található kutatóállomás fő célja, hogy a gyümölcsméretet és a fagy elleni tűrőképességet növelni tudják. Ezen a területen friss fogyasztásra 10%-ot termesztenek, ezt kézzel takarítják be, míg a többi rázógéppel. A betakarítást követően a gyümölcsöket 12 órán át kénes füsttel kezelik, így nyeri el az aszalvány sárga színét.

A kajszitermesztés harmadik pillére ezen a területen a szaktanácsadás, ami kiterjed a termelésre, az exportra, az importra, a növényegészségügyre, a kajszi infrastruktúra kialakítására, az új fajták és technológiák elterjesztésére is.

A klímaváltozás hatásai ebben a térségben is érvényesülnek, egyre melegebbek a telek, hűvösebbek a nyarak, a virágzás pedig korábbra tolódik. A jövőben mind nagyobb mértéket öltő probléma további kihívások elé állítja a török kutatókat, szakembereket.

Agroerdészet Indiában

Agroerdészet Indiában

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete a tudományos előrehaladás érdekében aktív külföldi kapcsolatokat ápol, így például az indiai Erdészeti Tudományos Intézettel is, akik az agroerdészet területén is folytatnak kutatásokat. Erről szól a mai bejegyzésünk!

Kép: Wikipedia

Indiában az agroerdészetnek jelentős hagyománya van, a gazdaságok 60-70%-án a mezőgazdasági termények közé fákat is ültetnek. Ennek célja az élelmiszer- és takarmánytermelés, a biomassza produktum növelése, a talaj minőségének javítása és védelme, illetve a mikroklíma javítása és a szénmegkötés.

A gazdák bevételének növelése  érdekében az agroklimatikus zónák szerint különböző modelleket készítettek el az indiai kutatók. Punjab tartományban például a kukorica és búza köztes termesztését fejlesztették ki, a déli tartományokban pedig teakfán, kazuárfán és akácon alapuló modellt terveztek. Az indiai kutatók a gyorsan növő fajok agroerdészeti alkalmazhatóságát vizsgálták, illetve azt is, hogy miként integrálható a gyógynövénytermesztés az agroerdészeti rendszerekbe. Az ország déli területein a kertészet jövedelmező irány, így ennek agrárerdészeti rendszerbe illeszthetőségét is kutatják.

Becslések szerint India faanyag-igényének 65%-át a gazdaságokban jelen lévő ültetvények szolgáltatják. Ez igen ígéretes terület, így fejlesztésén tovább dolgoznak a szakemberek, például az eukaliptusz hibridek kutatásával és a teakfa agroerdészeti integrálásának vizsgálatával. A szántóföldi növények és a több célra hasznosítható fák kombinációja is elemzés tárgyát képezi, így például az akác és a rizs, illetve a bambusz és a köles együttes termesztése.

Az indiai kutatóintézet a jó gyakorlatok elterjesztése végett 5 faluban hozott létre ilyen bemutató agroerdészeti rendszereket, ezzel is ösztönözve a gazdákat a szemlélet alkalmazására.

Szőlőkörkép: kedvelt hazai szőlőfajták

Szőlőkörkép: kedvelt hazai szőlőfajták

A szőlő évezredek óta ismert és kedvelt táplálék, az egyik legrégebb óta termesztett gyümölcs. Számos fajtája létezik, melyek termesztésének sikeressége az adott terület ökológiai jellemzőitől függ. Mai bejegyzésünkben összegyűjtöttük a legkedveltebb szőlőfajtákat!

Irsai Olivér

Magyar nemesítésű csemege- és borszőlő hibrid, amit 1930-ban Kocsis Pál nemesített. Intenzív növekedésű, fürtjei közepes nagyságúak, kis bogyói pedig aranysárgában pompáznak. Kisméretű szemei miatt nem annyira mutatós, borszőlőként viszont remek, muskotályos, lágy savakban gazdag nedű készül belőle.

Zenit

A Zenit borszőlőt 1951-ben Király Ferenc nemesítette az ezerjó és a bouvier keresztezésével. Koránérő fajta, magas cukortartalma miatt remek borszőlő. A belőle készült bor igen kellemes zamatú és illatú.

Csabagyöngye

Világhírű hibrid fajta, amit a 20. században Mathiász János nemesített a bronnerstraube és az ottonel muskotály szőlők keresztezéséből. Koránérő típus, így már július közepétől szüretelhető. Fürtjei közepes nagyságúra nőnek, íze pedig kissé muskotályos.

Anita

Az Anita egy hibrid csemegeszőlő, ami igen erős növekedésű, nagy fürtjeit alkotó bogyói pedig pirosas-rózsaszínes árnyalatúak, ízük pedig kellemes.

Kékfrankos

A kékfrankos tipikus borszőlő, melyből gyümölcsös, savas száraz vörösborok készülnek. Gyors növekedésű, jó termő fajta, amit szeptemberben szüretelnek. Magyarországon Sopronban, Villányban, Egerben és Szekszárdon találkozhatunk vele leginkább.

Hárslevelű

Hatalmas fürtjeiről vált ismertté a hárslevelű, ami igen gyors növekedésű és remek borfajta. Igazán kellemes illatú és zamatú, testes borok készíthetők ebből a szőlőfajtából.

Neked melyik a kedvenc szőlőfajtád?

Termőföld a városban

Termőföld a városban

Ma már nem számít csodabogárnak az a lelkes termelő, aki „kertjét” a város kellős közepén képzeli el. Ez ugyanis az urban farming, vagyis városi gazdálkodás, ami szerte a világon egyre nagyobb népszerűségnek örvend! Nézzük, miért érdemes belefogni az urban farmingba!

Az urbanizáció hatására egyre több család költözött városokba, nagyvárosokba, amik korábban, jellegükből adódóan együtt jártak azzal a nézettel, hogy a saját élelmiszer megtermelése ilyen környezetben nem lehetséges. Ezzel a nézettel vette fel a harcot az urban farming, ami a modern technológia tárházát állítja csatasorba azért, hogy a „városi termelő” egy életképes fogalom legyen, maga a növénytermesztés pedig  hasznot hajtóvá váljon ilyen kondíciók mellett is.

Kép forrása: fool.com

A városi gazdálkodás esetén a rendelkezésre álló terület arányaiban kicsi, így a horizontális terjeszkedést a vertikális magasba törés váltja fel, minek eredményeképp a termőrétegek egymás fölött kapnak helyet. Gyakran „foglalják be” lapos tetős épületek tetejét, vagy éppen az épületek falait.

Hatalmas előnye, hogy a városi „tanyák” számának növekedésével a városi zöldterületek aránya is növekszik, ami az életminőség növekedését vonja magával. A modern technológiának köszönhetően a termelés igen hatékonnyá tehető, nem beszélve arról, hogy a helyben termesztett zöldségek és gyümölcsök rövidebb utat járnak be, amíg eljutnak a városi fogyasztókhoz, vagyis kevesebbet kell tárolni és „utaztatni” az ételt. Az urban farmingnak köszönhetően a városok lakói is megbízható forrásból juthatnak élelmiszerhez, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családok pedig bekapcsolódhatnak akár a termesztésbe is. Fontos tényező, hogy a test mellett a lélekre is jó hatást gyakorol, hiszen egy egészséges és szerethető hobbi lehetőséget kínál a városlakók számára. Ez pedig különösen felértékelődik az olyan kritikus helyzetekben, mint a pandémia okozta „kényszerpihenő”.

A városi gazdálkodásnak nemcsak gazdasági és egészségi hatásai vannak, hanem közösségépítő is. Gyakran ugyanis a városi termőföldek közösségi kert formájában jönnek létre, melyek lényege, hogy egy közös kertben a kertészkedni vágyók egy parcellát bérelhetnek, amit aztán saját ízlésük szerint ültethetnek be.

A városi gazdálkodás, vagyis az urban farming temérdek lehetőséget rejt magában és több városi problémára is megoldást nyújthat. A kérdés már csak az: Te mikor fogsz bele?

Szőlőtermesztés olasz módra

Szőlőtermesztés olasz módra

A csemegeszőlő termesztése az éghajlat változása miatt számos országban, így idehaza is modernizálásra szorul a jövőben. A NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének munkatársai az olaszországi csemegeszőlő-termelők kifejezetten erre a célra kifejlesztett termelési rendszerét figyelhették meg.

A világon nagyjából 80 millió tonna szőlő terem, aminek a negyedrészét, vagyis 20 millió tonnát szánnak étkezésre. Az étkezési szőlő közel felét Kínában, 2,5 millió tonnát Indiában, 2,2 millió tonnát pedig Törökországban termelik meg. Olaszország a termelési rangsorban a 6. helyen áll, export tekintetében azonban a világon a harmadik legerősebb Kína és az USA után. Nem csoda, hogy az olasz gazdaság egyik fő mozgató terménye a csemegeszőlő. Az ország éghajlati tekintetben változatos, a szőlőtermesztésre a déli régiók a legalkalmasabbak, Pugliában például a csemegeszőlő-termő területek 2/3-a, vagyis 30 ezer hektár található. Ebben a régióban vizsgálták meg a NAIK munkatársai, hogy milyen technikákkal veszik fel a klímaváltozással a versenyt a szőlősgazdák.

Ezen a területen, a mediterrán éghajlatra jellemzően a telek enyhék, a nyarak pedig forrók. Az évi csapadékmennyiség eléri a 600 millimétert, ez azonban egyenetlenül oszlik el, főleg az utóbbi időszakokban fordultak elő özönvízszerű esőzések.

A legnépszerűbb fajta az Itália, amit Pirovano olasz nemesítő állított elő 1911-ben a Hamburgi muskotály és a Chasselas Napoleon kereszteződésével. Természetesen a termesztők a piaci igényeket is követik, így a jelenleg 30%-os arányt magáénak tudó magnélküli szőlők termőterülete is évről évre növekszik.

Az olasz Agriproject azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a csemegeszőlő-termesztést úgy modernizálja, hogy az reagálni tudjon a klímaváltozás okozta kihívásokra. Ennek érdekében optimalizálták a termelési módot. A támrendszert továbbfejlesztették, megerősítették, hogy a nagyobb szeleknek is ellenálljon és elbírja a fólia- és hálótakarót is. Utóbbiak nemcsak a napsütés, a jég és a szél ellen védenek, de általuk a szüret is elnyújtható és a vízháztartásra is pozitív hatást gyakorolnak, kiküszöbölve ezzel az ingadozó természetes vízmennyiséget. Nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a talaj magas mészkőtartalmát kompenzálják, ezt savval és megfelelő talajtakaró növények alkalmazásával érik el. Új termelési rendszer esetén a gyökérzónát tudatosan hagyják fent a felső 10-15 cm-es rétegben. Május és június között hetente egyszer öntözik a szőlőt, míg korábban 10 órás öntözéssel 200-250 l/tőke vizet juttattak ki, addig az optimalizált rendszerben 3 órás öntözéssel elegendő 150 l/tőke víz is, a talaj tápanyagszükségleteit pedig szondákkal vizsgálják. Évente 14-25 alkalommal permeteznek, a kórokozó gombák ellen már 4-5 leveles állapotban védekeznek.

Ez a modern, optimalizált termelési rendszer valóban példaértékű, hiszen alkalmazásával akár 30-40 tonna/hektáros termésátlagot is el tudnak érni.

Kajszitermesztés aszályos időkben

Kajszitermesztés aszályos időkben

Az éghajlatváltozás, a szélsőséges időjárási események számának növekedése a gyümölcstermesztőket komoly feladat elé állítja. Mai bejegyzésünkben azt nézzük meg, hogy a kajszitermesztők miként reagálnak ezekre a körülményekre.

Az aszály ellen a gyümölcstermesztők és a gyümölcsnemesítők eltérő módon védekezhetnek: a termesztők a helyes öntözési mód megválasztásával, míg a nemesítők a szárazságtűrő alanyok nemesítésével, de hatékony módszer még a termőhely körültekintő megválasztása is, amely kívül esik az aszály sújtotta területeken.

Az aszálynak két fajtája létezik, ami a kajszit károsíthatja. A légköri aszályhoz a nemes fajták alkalmazkodnak, ez valójában dinamikus szárazság-stressz. A másik a talaj aszály, ami statikus szárazság-stressz és az alanyfajták alkalmazkodnak hozzá.

Magyarországon az éves átlagos csapadékmennyiség 550-600 mm, ami elegendő lehetne a kajszi biztonságos termesztéséhez, intenzitása és eloszlása miatt azonban mégis problémát jelent. A természetes csapadékeloszlás ugyanis nincs összhangban azzal, hogy a növény fejlődési fázisaiba mekkora mennyiségű vízre lenne szükség. Tenyészidőszakban például 80 mm/hó mennyiség lenne elegendő, míg a virágrügyek kialakulásakor 1,95-5,5 mm/nap mennyiséget is elpárologtathat a növény.

Léteznek azonban öntözetlen kajszi-ültetvények is, melyek szárazságtűrő alanyokból állnak. Ezeket vadkajszi és mirobalán magonc alanyok, amiket a NAIK Ceglédi Kutató Állomásán nemesítenek. A magonc alanyokkal alkalmazkodni lehet a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadékhoz és az időszakos vízborításhoz is.

Az első osztályú, 40 mm átmérő feletti kajszi 35 t/ha feletti hozamokat produkáló, intenzív ültetvényeken termeszthető profitábilisan. A CGIAR program keretein belül új kajszi alanyok meghonosítása a cél, ilyen például a Mirobalán 29C, vagy éppen az Adara fajta is.

A jövőben a kutatók előtt még számos kérdés áll a kajszitermesztés vonatkozásában, ilyen például a szabályozott víztakarékos öntözés alkalmazhatósága, a mikoröntözés szenzorokkal vagy éppen a növények vízfelhasználási hatékonysága. Az ismeretek további bővítésével növelhető a kajszitermesztés gazdaságossága és hatékonysága is.

A poszt a NAIK Változások Kora című könyv alapján készült!

Sertéstartás a 21. században

Sertéstartás a 21. században

A sertéshús igen kedvelt szerte a világon, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a világ sertésállományának nagysága 1000 millió körül mozog, a legnagyobb kibocsátó pedig Kína. Mai bejegyzésünkben megnézzük, hogy a sertésgazdák miért kedvelik a mélyalmos tartástechnológiát, és milyen előnyei vannak a szabadtartásnak!

A KSH adatai szerint 2019-ben 22%-kal emelkedett a vágósertés ára. Ez annak köszönhető, hogy az afrikai sertéspestis következtében megnövekedett a nemzetközi kereslet a jó minőségű sertéshús iránt, ami a hazai árakra is visszahatott. Csökkent azonban a sertésállomány, 8,3%-kal, így nagysága 2,9 millió volt a tavalyi évben, ami részben szintén az afrikai sertéspestisnek tudható be, sokan ugyanis a betegség okozta veszteségtől tartva álltak el a sertéstartástól.

A megfelelő tartási technológia kiválasztásakor érdemes arra törekedni, hogy az minél inkább jövedelmezőbb legyen. A mélyalmos tartástechnológia például meglehetősen egyszerű, takarékos és környezeti szempontból is kedvező a rácspadozatos (hígtrágyás) technológiához képest. Az alomkiosztás pedig lehet akár gépesített és teljesen automatizált is.

A tartástechnológia részét képezi a takarmányozás kérdése is, mely alapvetően lehet száraz vagy nedves. Nem mindegy azonban az etetési mód sem, ez ugyanis hatással van egyéb alkalmazott technológiákra is. Az automatizált takarmányozási rendszerek például lehetővé teszik a többfázisú takarmányozást, vagyis azt, hogy az állatok életkoruknak, ivaruknak és a felhasználási iránynak megfelelő takarmányhoz jussanak.

A sertéstartás alternatív formája a szabadtartás, amely környezettől függően félintenzív/extenzív termelés, a vetésforgónak pedig részét képezheti a sertéstartás, mint területhasznosítás is, tény azonban, hogy ez nem minden esetben előnyös. Egy szabadtartásos telepen az állománysűrűség 25-30 koca/hektár. Egyes kutatások rávilágítottak arra, hogy a szabadtartás jó hatással van a reprodukciós teljesítményre, az élettartamra, az egészségi állapotra, a hasznosulásra is, ebben az esetben azonban számolni kell azzal, hogy kevésbé gazdaságos, mint egy intenzív termelési forma.

A jövedelmező állattartás kulcsa sokak szerint, hogy az állatok jól érezzék magukat, vagyis az, hogy megfelelő takarmány és tartási körülmények biztosítás mellett növekedhessenek. Ha ugyanis ez nincs meg, az stressz kialakulásához vezethet, ami pedig számos betegséggel járhat. Nincs ez másként a sertések esetében sem. Ügyelni kell a megfelelő hőmérséklet biztosítására, mérni kell a levegő páratartalmát, figyelni kell a szellőzést és a gázszennyezettséget is. Ha ez a céljaidnak és a körülményeknek megfelelő fajtaválasztással párosul, akkor minden adott a jövedelmező állattartáshoz.

Búzaszalma – Muníció a földnek és a társadalomnak

Búzaszalma – Muníció a földnek és a társadalomnak

A különféle gabonaszalmák mezőgazdasági hasznosításában sok potenciál rejlik. Hazai és nemzetközi kutatók foglalkoznak azzal, hogy mekkora mennyiségű szalma elegendő a növénytermesztésre használt talaj szén-nitrogén (C:N) arányának megfelelő intervallumban tartásához, és mennyi hasznosítható nem mezőgazdasági célokra, például tüzelésre. Ezt a kérdést járjuk most körül a búzaszalma vonatkozásában!

A gabonaszalma valójában nem más, mint a növény betakarításakor hátra maradt levél és szár, vagyis a mezőgazdasági termesztés leggyakoribb mellékterméke. Elsődlegesen mezőgazdasági célokra hasznosítják, így például a kérődző állatok takarmányozására, a talaj szerves anyagainak utánpótlására, illetve almozásra. Ezen túlmenően – különösen az olyan gabonaszalmák esetén, melyek emészthetősége nem túl jó, például a búzaszalmáé – felmerülnek egyéb felhasználási irányok is, például a direkt energetikai céllal történő hasznosítás (szalmatüzelés).

A kérdés fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ország területeinek 60%-a agrártáj, a búza esetében például 1 millió hektár betakarított területtel lehet számolni, az új fajtáknál pedig a szem-szalma arány 1:0,7-0,9. Ez annyit jelent, hogy évente 3-5 tonna szalma keletkezik.

A talaj szén-nitrogén aránya nagyjából 8:1, a szén a növények anyagcseréjének fenntartásához szükséges, a nitrogén pedig testük felépítéséhez elengedhetetlen. A búzaszalma lassan bomló növényi maradvány, lebomlásához nitrogén szükséges, ami a talajból vonódik ki, amit később pótolni kell. A bomláshoz egyébként 25-40 °C, nedves talaj és 6-8-as pH az ideális környezet.

Az eddigi kutatások igazolták, hogy a búzaszalma jó hatással van a gyökérzóna átlevegőztetésére és vízháztartására. Az, hogy mennyi tarlót kell ”fennhagyni” függ a földrajzi elhelyezkedéstől, a talaj minőségétől, szerves anyag szintjétől, a termesztési rendszertől. A kutatási eredmények értelmében a teljes szalmahagyás már talajművelési nehézségekhez vezethet.

A szerves anyag pótlás mellett a szalma 30-60%-a mezőgazdaságon kívül is hasznosítható, például tüzelőként. E tekintetben a nedvességtartalomra, a tárolásra/szállításra és az energiasűrűség növelésére (ez tömörítéssel érhető el) kell nagy figyelmet fordítani. A hátramaradt hamu – összetételéből adódóan – korlátozottan hasznosítható, erdei talajokon való elhelyezésre, tüzelésre és építőanyagok adalékaként alkalmazható.

A fentiek tehát igazolják, hogy a búzaszalma energiaforrás lehet a földnek és a társadalomnak egyaránt. Előbbi tekintetében a betakarítás után keletkezett búzaszalma 30-50%-a szükséges a megfelelő szén-nitrogén arány kialakításához, a többi pedig egyéb célokra hasznosítható.

A blogposzt a Mezőgazdasági Technika  A gabonaszalma hasznosítási lehetőségei – avagy a gabonaszalma, mint beágyazott energia című cikke alapján készült!

Baromfitenyésztés és klímaváltozás -Mi az összefüggés?

Baromfitenyésztés és klímaváltozás -Mi az összefüggés?

A klímaváltozás nemcsak a növénytermesztésre, hanem az állattenyésztésre is igen nagy hatást gyakorol. Mai bejegyzésünkben megnézzük, miként védhetők ki a klimatikus környezet megváltozásából eredő káros hatások a baromfik esetében.

Alapvető probléma, hogy évtizedekkel ezelőtt a mérsékelt övi területek még nem tartoztak a magas hőmérsékletű területek közé, már azonban már ide sorolandók. A korábban hűvösebb éghajlati területeken kitenyésztett, intenzív rendszerben tartott házityúk genotípusok teljesítménye azonban az emelkedő hőmérséklet hatására romlik, ami komoly kihívás elé állítja a kutatókat.

Kép: Fehér erdélyi kopasz nyakú tyúk, forrás: genmegorzes.hu

Korábbi kutatások rávilágítottak arra, hogy a baromfi hőtűrőképessége „hőkezeléssel” javítható, ami annyit jelent, hogy bizonyos időszakokban hosszabb-rövidebb ideig magas hőmérsékleten tartják az állatokat. Az e téren folytatott első kísérletek során kifejlett baromfit „akklimatizáltak”, és rájöttek arra, hogy a magas és alacsony hőmérséklet ciklikus változásával magasabb hőtűrőképesség érhető el. Kiderült azonban az is, hogy a kifejlett állatok „kezelése” hosszabb időt igényel, hatása azonban nem élethosszig tartó. Ebből adódóan fordultak a fiatalabb egyedek irányába, és megállapították, hogy a hőkezelés abban a korban a legeredményesebb, amikor a hőszabályzó rendszer még nem fejlődött ki teljesen. A fiatal korban történő kezelés ugyanis később is érzékelteti hatását.

A Haszonállat-génmegőrzési Központ és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet a primordiális őscsírasejtekkel végez kutatásokat, amelyek végső célja, hogy ezek az őscsírasejtek alkalmasak legyenek az őshonos baromfifajták genetikai állományának megőrzésére. Kutatásaik során a kelést követő napokban végzett hőkezelés hatását vizsgálták a tojástermelésre, az ondóminőségre, mennyiségre és az embrióelhalásra. Az eredmények alapján megállapították, hogy a fiatalkori hőkezelés a tojástermelésre jelentősen pozitívan hatott. Ezek után a PG sejteket vizsgálták hőkezelt, nem hőkezelt és telepi körülmények között tartott állatok tojásaiban, minek eredményeképp a hőkezelt tojások esetében kétszer nagyobb arányban találtak PG sejt kinyeréséhez megfelelő állapotú embriót. Végül pedig az ivarsejt specifikus és a pluripotencia markerek expresszióját elemezték PGC tenyészetekben.

Kutatásaik során a szakemberek sikeresen építették be a PGC tenyésztést a laboratóriumi munkába, ami a madarak genetikai diverzitásának megőrzésére egy ígéretes megoldás, emellett pedig igazolták két őshonos tyúkfajtánál a bal-jobb oldali ivarszerv aszimmetrikus fejlődését is.

Az őshonos fajták alapos megismerése és vizsgálata tehát hozzájárulhat ahhoz, hogy új, az időjárási körülményekhez jobban alkalmazkodó vonalakat alakítsanak ki a kutatók.

A poszt a NAIK Változások Kora című könyv (Klímaváltozás és fertilitás: Hogyan védhetjük ki a káros hatásokat baromfiban) alapján készült!