Szerző: Csorba Zsuzsanna

Szőlőtermesztés olasz módra

Szőlőtermesztés olasz módra

A csemegeszőlő termesztése az éghajlat változása miatt számos országban, így idehaza is modernizálásra szorul a jövőben. A NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének munkatársai az olaszországi csemegeszőlő-termelők kifejezetten erre a célra kifejlesztett termelési rendszerét figyelhették meg.

A világon nagyjából 80 millió tonna szőlő terem, aminek a negyedrészét, vagyis 20 millió tonnát szánnak étkezésre. Az étkezési szőlő közel felét Kínában, 2,5 millió tonnát Indiában, 2,2 millió tonnát pedig Törökországban termelik meg. Olaszország a termelési rangsorban a 6. helyen áll, export tekintetében azonban a világon a harmadik legerősebb Kína és az USA után. Nem csoda, hogy az olasz gazdaság egyik fő mozgató terménye a csemegeszőlő. Az ország éghajlati tekintetben változatos, a szőlőtermesztésre a déli régiók a legalkalmasabbak, Pugliában például a csemegeszőlő-termő területek 2/3-a, vagyis 30 ezer hektár található. Ebben a régióban vizsgálták meg a NAIK munkatársai, hogy milyen technikákkal veszik fel a klímaváltozással a versenyt a szőlősgazdák.

Ezen a területen, a mediterrán éghajlatra jellemzően a telek enyhék, a nyarak pedig forrók. Az évi csapadékmennyiség eléri a 600 millimétert, ez azonban egyenetlenül oszlik el, főleg az utóbbi időszakokban fordultak elő özönvízszerű esőzések.

A legnépszerűbb fajta az Itália, amit Pirovano olasz nemesítő állított elő 1911-ben a Hamburgi muskotály és a Chasselas Napoleon kereszteződésével. Természetesen a termesztők a piaci igényeket is követik, így a jelenleg 30%-os arányt magáénak tudó magnélküli szőlők termőterülete is évről évre növekszik.

Az olasz Agriproject azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a csemegeszőlő-termesztést úgy modernizálja, hogy az reagálni tudjon a klímaváltozás okozta kihívásokra. Ennek érdekében optimalizálták a termelési módot. A támrendszert továbbfejlesztették, megerősítették, hogy a nagyobb szeleknek is ellenálljon és elbírja a fólia- és hálótakarót is. Utóbbiak nemcsak a napsütés, a jég és a szél ellen védenek, de általuk a szüret is elnyújtható és a vízháztartásra is pozitív hatást gyakorolnak, kiküszöbölve ezzel az ingadozó természetes vízmennyiséget. Nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a talaj magas mészkőtartalmát kompenzálják, ezt savval és megfelelő talajtakaró növények alkalmazásával érik el. Új termelési rendszer esetén a gyökérzónát tudatosan hagyják fent a felső 10-15 cm-es rétegben. Május és június között hetente egyszer öntözik a szőlőt, míg korábban 10 órás öntözéssel 200-250 l/tőke vizet juttattak ki, addig az optimalizált rendszerben 3 órás öntözéssel elegendő 150 l/tőke víz is, a talaj tápanyagszükségleteit pedig szondákkal vizsgálják. Évente 14-25 alkalommal permeteznek, a kórokozó gombák ellen már 4-5 leveles állapotban védekeznek.

Ez a modern, optimalizált termelési rendszer valóban példaértékű, hiszen alkalmazásával akár 30-40 tonna/hektáros termésátlagot is el tudnak érni.

Kajszitermesztés aszályos időkben

Kajszitermesztés aszályos időkben

Az éghajlatváltozás, a szélsőséges időjárási események számának növekedése a gyümölcstermesztőket komoly feladat elé állítja. Mai bejegyzésünkben azt nézzük meg, hogy a kajszitermesztők miként reagálnak ezekre a körülményekre.

Az aszály ellen a gyümölcstermesztők és a gyümölcsnemesítők eltérő módon védekezhetnek: a termesztők a helyes öntözési mód megválasztásával, míg a nemesítők a szárazságtűrő alanyok nemesítésével, de hatékony módszer még a termőhely körültekintő megválasztása is, amely kívül esik az aszály sújtotta területeken.

Az aszálynak két fajtája létezik, ami a kajszit károsíthatja. A légköri aszályhoz a nemes fajták alkalmazkodnak, ez valójában dinamikus szárazság-stressz. A másik a talaj aszály, ami statikus szárazság-stressz és az alanyfajták alkalmazkodnak hozzá.

Magyarországon az éves átlagos csapadékmennyiség 550-600 mm, ami elegendő lehetne a kajszi biztonságos termesztéséhez, intenzitása és eloszlása miatt azonban mégis problémát jelent. A természetes csapadékeloszlás ugyanis nincs összhangban azzal, hogy a növény fejlődési fázisaiba mekkora mennyiségű vízre lenne szükség. Tenyészidőszakban például 80 mm/hó mennyiség lenne elegendő, míg a virágrügyek kialakulásakor 1,95-5,5 mm/nap mennyiséget is elpárologtathat a növény.

Léteznek azonban öntözetlen kajszi-ültetvények is, melyek szárazságtűrő alanyokból állnak. Ezeket vadkajszi és mirobalán magonc alanyok, amiket a NAIK Ceglédi Kutató Állomásán nemesítenek. A magonc alanyokkal alkalmazkodni lehet a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadékhoz és az időszakos vízborításhoz is.

Az első osztályú, 40 mm átmérő feletti kajszi 35 t/ha feletti hozamokat produkáló, intenzív ültetvényeken termeszthető profitábilisan. A CGIAR program keretein belül új kajszi alanyok meghonosítása a cél, ilyen például a Mirobalán 29C, vagy éppen az Adara fajta is.

A jövőben a kutatók előtt még számos kérdés áll a kajszitermesztés vonatkozásában, ilyen például a szabályozott víztakarékos öntözés alkalmazhatósága, a mikoröntözés szenzorokkal vagy éppen a növények vízfelhasználási hatékonysága. Az ismeretek további bővítésével növelhető a kajszitermesztés gazdaságossága és hatékonysága is.

A poszt a NAIK Változások Kora című könyv alapján készült!

Sertéstartás a 21. században

Sertéstartás a 21. században

A sertéshús igen kedvelt szerte a világon, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a világ sertésállományának nagysága 1000 millió körül mozog, a legnagyobb kibocsátó pedig Kína. Mai bejegyzésünkben megnézzük, hogy a sertésgazdák miért kedvelik a mélyalmos tartástechnológiát, és milyen előnyei vannak a szabadtartásnak!

A KSH adatai szerint 2019-ben 22%-kal emelkedett a vágósertés ára. Ez annak köszönhető, hogy az afrikai sertéspestis következtében megnövekedett a nemzetközi kereslet a jó minőségű sertéshús iránt, ami a hazai árakra is visszahatott. Csökkent azonban a sertésállomány, 8,3%-kal, így nagysága 2,9 millió volt a tavalyi évben, ami részben szintén az afrikai sertéspestisnek tudható be, sokan ugyanis a betegség okozta veszteségtől tartva álltak el a sertéstartástól.

A megfelelő tartási technológia kiválasztásakor érdemes arra törekedni, hogy az minél inkább jövedelmezőbb legyen. A mélyalmos tartástechnológia például meglehetősen egyszerű, takarékos és környezeti szempontból is kedvező a rácspadozatos (hígtrágyás) technológiához képest. Az alomkiosztás pedig lehet akár gépesített és teljesen automatizált is.

A tartástechnológia részét képezi a takarmányozás kérdése is, mely alapvetően lehet száraz vagy nedves. Nem mindegy azonban az etetési mód sem, ez ugyanis hatással van egyéb alkalmazott technológiákra is. Az automatizált takarmányozási rendszerek például lehetővé teszik a többfázisú takarmányozást, vagyis azt, hogy az állatok életkoruknak, ivaruknak és a felhasználási iránynak megfelelő takarmányhoz jussanak.

A sertéstartás alternatív formája a szabadtartás, amely környezettől függően félintenzív/extenzív termelés, a vetésforgónak pedig részét képezheti a sertéstartás, mint területhasznosítás is, tény azonban, hogy ez nem minden esetben előnyös. Egy szabadtartásos telepen az állománysűrűség 25-30 koca/hektár. Egyes kutatások rávilágítottak arra, hogy a szabadtartás jó hatással van a reprodukciós teljesítményre, az élettartamra, az egészségi állapotra, a hasznosulásra is, ebben az esetben azonban számolni kell azzal, hogy kevésbé gazdaságos, mint egy intenzív termelési forma.

A jövedelmező állattartás kulcsa sokak szerint, hogy az állatok jól érezzék magukat, vagyis az, hogy megfelelő takarmány és tartási körülmények biztosítás mellett növekedhessenek. Ha ugyanis ez nincs meg, az stressz kialakulásához vezethet, ami pedig számos betegséggel járhat. Nincs ez másként a sertések esetében sem. Ügyelni kell a megfelelő hőmérséklet biztosítására, mérni kell a levegő páratartalmát, figyelni kell a szellőzést és a gázszennyezettséget is. Ha ez a céljaidnak és a körülményeknek megfelelő fajtaválasztással párosul, akkor minden adott a jövedelmező állattartáshoz.

Búzaszalma – Muníció a földnek és a társadalomnak

Búzaszalma – Muníció a földnek és a társadalomnak

A különféle gabonaszalmák mezőgazdasági hasznosításában sok potenciál rejlik. Hazai és nemzetközi kutatók foglalkoznak azzal, hogy mekkora mennyiségű szalma elegendő a növénytermesztésre használt talaj szén-nitrogén (C:N) arányának megfelelő intervallumban tartásához, és mennyi hasznosítható nem mezőgazdasági célokra, például tüzelésre. Ezt a kérdést járjuk most körül a búzaszalma vonatkozásában!

A gabonaszalma valójában nem más, mint a növény betakarításakor hátra maradt levél és szár, vagyis a mezőgazdasági termesztés leggyakoribb mellékterméke. Elsődlegesen mezőgazdasági célokra hasznosítják, így például a kérődző állatok takarmányozására, a talaj szerves anyagainak utánpótlására, illetve almozásra. Ezen túlmenően – különösen az olyan gabonaszalmák esetén, melyek emészthetősége nem túl jó, például a búzaszalmáé – felmerülnek egyéb felhasználási irányok is, például a direkt energetikai céllal történő hasznosítás (szalmatüzelés).

A kérdés fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ország területeinek 60%-a agrártáj, a búza esetében például 1 millió hektár betakarított területtel lehet számolni, az új fajtáknál pedig a szem-szalma arány 1:0,7-0,9. Ez annyit jelent, hogy évente 3-5 tonna szalma keletkezik.

A talaj szén-nitrogén aránya nagyjából 8:1, a szén a növények anyagcseréjének fenntartásához szükséges, a nitrogén pedig testük felépítéséhez elengedhetetlen. A búzaszalma lassan bomló növényi maradvány, lebomlásához nitrogén szükséges, ami a talajból vonódik ki, amit később pótolni kell. A bomláshoz egyébként 25-40 °C, nedves talaj és 6-8-as pH az ideális környezet.

Az eddigi kutatások igazolták, hogy a búzaszalma jó hatással van a gyökérzóna átlevegőztetésére és vízháztartására. Az, hogy mennyi tarlót kell ”fennhagyni” függ a földrajzi elhelyezkedéstől, a talaj minőségétől, szerves anyag szintjétől, a termesztési rendszertől. A kutatási eredmények értelmében a teljes szalmahagyás már talajművelési nehézségekhez vezethet.

A szerves anyag pótlás mellett a szalma 30-60%-a mezőgazdaságon kívül is hasznosítható, például tüzelőként. E tekintetben a nedvességtartalomra, a tárolásra/szállításra és az energiasűrűség növelésére (ez tömörítéssel érhető el) kell nagy figyelmet fordítani. A hátramaradt hamu – összetételéből adódóan – korlátozottan hasznosítható, erdei talajokon való elhelyezésre, tüzelésre és építőanyagok adalékaként alkalmazható.

A fentiek tehát igazolják, hogy a búzaszalma energiaforrás lehet a földnek és a társadalomnak egyaránt. Előbbi tekintetében a betakarítás után keletkezett búzaszalma 30-50%-a szükséges a megfelelő szén-nitrogén arány kialakításához, a többi pedig egyéb célokra hasznosítható.

A blogposzt a Mezőgazdasági Technika  A gabonaszalma hasznosítási lehetőségei – avagy a gabonaszalma, mint beágyazott energia című cikke alapján készült!

Baromfitenyésztés és klímaváltozás -Mi az összefüggés?

Baromfitenyésztés és klímaváltozás -Mi az összefüggés?

A klímaváltozás nemcsak a növénytermesztésre, hanem az állattenyésztésre is igen nagy hatást gyakorol. Mai bejegyzésünkben megnézzük, miként védhetők ki a klimatikus környezet megváltozásából eredő káros hatások a baromfik esetében.

Alapvető probléma, hogy évtizedekkel ezelőtt a mérsékelt övi területek még nem tartoztak a magas hőmérsékletű területek közé, már azonban már ide sorolandók. A korábban hűvösebb éghajlati területeken kitenyésztett, intenzív rendszerben tartott házityúk genotípusok teljesítménye azonban az emelkedő hőmérséklet hatására romlik, ami komoly kihívás elé állítja a kutatókat.

Kép: Fehér erdélyi kopasz nyakú tyúk, forrás: genmegorzes.hu

Korábbi kutatások rávilágítottak arra, hogy a baromfi hőtűrőképessége „hőkezeléssel” javítható, ami annyit jelent, hogy bizonyos időszakokban hosszabb-rövidebb ideig magas hőmérsékleten tartják az állatokat. Az e téren folytatott első kísérletek során kifejlett baromfit „akklimatizáltak”, és rájöttek arra, hogy a magas és alacsony hőmérséklet ciklikus változásával magasabb hőtűrőképesség érhető el. Kiderült azonban az is, hogy a kifejlett állatok „kezelése” hosszabb időt igényel, hatása azonban nem élethosszig tartó. Ebből adódóan fordultak a fiatalabb egyedek irányába, és megállapították, hogy a hőkezelés abban a korban a legeredményesebb, amikor a hőszabályzó rendszer még nem fejlődött ki teljesen. A fiatal korban történő kezelés ugyanis később is érzékelteti hatását.

A Haszonállat-génmegőrzési Központ és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet a primordiális őscsírasejtekkel végez kutatásokat, amelyek végső célja, hogy ezek az őscsírasejtek alkalmasak legyenek az őshonos baromfifajták genetikai állományának megőrzésére. Kutatásaik során a kelést követő napokban végzett hőkezelés hatását vizsgálták a tojástermelésre, az ondóminőségre, mennyiségre és az embrióelhalásra. Az eredmények alapján megállapították, hogy a fiatalkori hőkezelés a tojástermelésre jelentősen pozitívan hatott. Ezek után a PG sejteket vizsgálták hőkezelt, nem hőkezelt és telepi körülmények között tartott állatok tojásaiban, minek eredményeképp a hőkezelt tojások esetében kétszer nagyobb arányban találtak PG sejt kinyeréséhez megfelelő állapotú embriót. Végül pedig az ivarsejt specifikus és a pluripotencia markerek expresszióját elemezték PGC tenyészetekben.

Kutatásaik során a szakemberek sikeresen építették be a PGC tenyésztést a laboratóriumi munkába, ami a madarak genetikai diverzitásának megőrzésére egy ígéretes megoldás, emellett pedig igazolták két őshonos tyúkfajtánál a bal-jobb oldali ivarszerv aszimmetrikus fejlődését is.

Az őshonos fajták alapos megismerése és vizsgálata tehát hozzájárulhat ahhoz, hogy új, az időjárási körülményekhez jobban alkalmazkodó vonalakat alakítsanak ki a kutatók.

A poszt a NAIK Változások Kora című könyv (Klímaváltozás és fertilitás: Hogyan védhetjük ki a káros hatásokat baromfiban) alapján készült!

Elektromos járművek a földeken – A nagy akkumulátor-kérdés

Elektromos járművek a földeken – A nagy akkumulátor-kérdés

Az elektromos hajtású gépek térnyerése minden iparágban egyre inkább növekszik, nem kivétel ez alól a mezőgazdaság sem. Nézzük, mit kell tudni ezekről a mezőgazdasági gépekről!

Az elektromos meghajtású mezőgazdasági gépek nem számítanak ritkaságnak egy modern gazdaságban. Ilyen technológiát használnak már számos gépnél, például az önjáró gépek vagy éppen a takarmánykeverők esetében.

Az elektromos hajtású traktorok sorozatgyártásáig azonban eddig nagyon kevés gyártó jutott el. A piacra dobott elektromos traktorokat leginkább felszíni mezőgazdasági munkákra, vetésre, műtrágyaszórásra használják. Ezek a gépek 100 LE alattiak, meghajtásukhoz pedig 700 kg-os 0,3-0,4 m3 térfogatú lítium-ion akkumulátorblokk szükséges. Ez azonban a jelenleg ismert technológiát alapul véve lélektani határnak tűnik. Szakértők szerint ugyanis a 180 LE-s traktorhoz már 2 m3-es akkumulátorblokk kellene, ami bizony 75-100%-kal megnövelné a jármű tömegét.

A fejlett gazdaságok az elektromos meghajtás előnyeit még inkább kiaknázhatják azáltal, hogy a gépeket a saját maguk által (például: napenergia, szélenergia) termelt árammal hajtják meg, vagyis a keletkezett villamosenergiát az akkumulátorok töltésére hasznosítják. Németországi kísérletek azt igazolták, hogy az elektromos kisrakodók esetén a beszerzési ár ugyan 30%-kal magasabb, az üzemeltetés költségei azonban 50%-kal is alacsonyabbak lehetnek. A szakértők szerint ezeknek a gépeknek ráadásul kisebb a karbantartási igényük, 6-8 órán át képesek üzemelni, jelenleg a legújabb lítium-ion akkumulátorok élettartama pedig akár 5-8 év is lehet.

Az elektromos hajtású mezőgépek még nagyobb arányú elterjedése nagyban függ attól, hogy az akkumulátorok milyen fejlődési ívet járnak be a jövőben, és természetesen attól is, hogy a gazdaságok mennyire költséghatékonyak az energia előállításában, ami rendszerint a megújuló energia használatával függ össze.

A cikk a Mezőgazdasági Technika cikke alapján készült!

A klímaváltozás hatásai Magyarországon

A klímaváltozás hatásai Magyarországon

A klímaváltozás globális probléma, így annak hatásaival Magyarországon is egyre inkább számolni kell. A természeti katasztrófák és a szélsőséges időjárási viszonyok számának növekedése arra utal, hogy a klimatikus viszonyok valóban változásban vannak, és bizony, ez a jelenség a mezőgazdaságra is kedvezőtlenül hat, határozott és tudatos reakciókat követel.

Magyarország időjárását a mediterrán, a kontinentális és az óceáni éghajlat határozza meg. Ez a hármas magában hordozza a változékonyság lehetőségét, amihez olyan „tarkító tényezők” társulnak, mint a domborzat, vagy éppen a vízrendszeri sajátosságok.

Az előrejelzések értelmében a Kárpát-medencében nem egyöntetű és eltérő ütemű felmelegedés várható, amihez a szélsőséges tényezők gyakoriságának növekedése társul. A hőmérséklet emelkedése az egyik ilyen fontos változás: egyre többször fordulnak elő hőhullámok, amik hőstresszhez vezetnek, emellett pedig növekszik a hirtelen változó hőmérséklet valószínűsége is. Ezzel ellentétben csökken az éves csapadékmennyiség, a XX. század elejéhez képest például tavasszal már 25%-kal kevesebb eső esik. További problémát okoz a csapadékkiválás intenzitásának növekedése, vagyis az, hogy a kevesebb csapadék rövidebb idő alatt zúdul le, vagyis kisebb mennyiségű víz tud beszivárogni a talajba, így növekszik az elfolyás és az árvízveszély.

A megváltozott viszonyokra a mezőgazdaság három irányból adhat választ. Nézzük ezeket!

A kibocsátás csökkentése

A gépesítésnek köszönhetően az egyre mélyebb és gyakoribb talajmozgatás jelentősen hozzájárulhat a bomló szerves anyagok légkörbe juttatásához, így a mezőgazdasági kibocsátás növeléséhez. A talaj humusztartalmának csökkentése forgatás nélküli művelési módszerekkel megállítható, sőt, ezek segíthetnek a csapadékmegőrzésben és az éghajlathoz történő adaptációban is.

Alkalmazkodás

Az alkalmazkodás egyik hatásos módszere a növények stressztűrésének növelése, de hatásos lehet a vetésidők eltolása is. Ígéretes megközelítésnek tűnik a legtöbb előnyt egyesítő megoldás, a talajforgatás nélküli, takarásos művelés, melyet az USA-ban számos farmon már évtizedek óta alkalmaznak.

Tájgazdálkodás megváltoztatása

Az agrárerdészet során a fás kultúrákat tudatosan integrálják a növénytermesztés vagy az állattenyésztés folyamatába, ugyanazon a földterületen. Az agrárerdészet segíthet választ adni a klímaváltozás okozta problémákra, hiszen általa csökkenthető a talajerózió, a lombhullás természetes trágyaként szolgál, a fák segítenek felszínre hozni a mélyebb rétegekből a tápanyagokat, árnyékot nyújtanak, a magasabb talajvíz-tartalom pedig lehetővé tesz egy újabb termesztési ciklust.

A klímaváltozás komoly kihívások elé állítja a gazdákat, az új módszerek, technológiák és fajták azonban nagy segítséget nyújthatnak a kritikus időszakok átvészelésében.

A cikk a NAIK – Változások kora című könyv alapján készült!

Ezerszemű régi barát – A mák

Ezerszemű régi barát – A mák

Magyarországon a mák fontos gyógynövény és élelmiszer, a gasztronómia szerves része. A klimatikus viszonyok ideálisak idehaza a mákfélék családjába tartozó kerti mák termesztésére. Mai bejegyzésünkben megnézzük, mit kell tudni erről a növényről!

A mák az egyik legrégebben termesztett kultúrnövény, idehaza az étkezésre alkalmas kerti mákot termesztik. A Papaver somniferum (kerti mák) a Kárpát-medencében egynyári növényként van jelen, a mediterrán éghajlaton azonban évelőként terem. A máknövény szára lehet szőrös és sima is, levelei nyél nélküliek, fűrészesek, virágai pedig fehér, vörös, rózsaszín és lila színekben pompázhatnak. A mákgubó mérete igen változatos, akár ökölnyi nagyságú is lehet.

Vetését már februárban lehet kezdeni, 3-4 °C-on csírázik, és kedveli a napos, szélvédett helyeket. Termesztéséhez ideális a nedves talaj, ennek ellenére a szárazságot is jól tűri, a kémhatásra pedig nem érzékeny. A növekedési szakaszban a mák igényli a nagy mennyiségű vizet, a gumók kifejlődéséhez azonban száraz melegre van szükség. Tenyészideje 120-140 nap, termésátlaga pedig 500-550 kg/ha. A betakarított mákot tárolás előtt napos helyen érdemes szétteríteni, így a magok megszáradhatnak és nem avasodnak meg olyan gyorsan.

Európában, több országban is könnyedén megterem, a legjelentősebb máktermelő országok: Törökország, Franciaország, Csehország, Németország és Magyarország. Fontos élelmiszeripari és gyógyszer alapanyag, több alkaloidot is tartalmaz, magjából pedig magas kalcium és cink tartalmú mákolajat sajtolnak. Érdekesség, hogy a csontritkulás ellen alkalmazott olaj a fényre érzékeny, így sötét üvegben kell tárolni.

Ezek a betegségek támadhatják meg a málnát, a szamócát és a szedret

Ezek a betegségek támadhatják meg a málnát, a szamócát és a szedret

A bogyós gyümölcsöket számos betegség megtámadhatja. Fajtától függően változik, hogy milyen megbetegedésekkel kell számolni a gazdáknak, ezek lehetnek vírusos, fitoplazmás, baktériumos és gombás eredetűek is. Mai bejegyzésünkben összegyűjtöttük a málna, a szamóca és a szeder jellemző betegségeit. Nézzük őket!

A málna betegségei

A málna jellemző vírusos betegsége a málnamozaik, amelynek leginkább a szaporítóanyag előállítása során van jelentősége. A levélen sárgászöld levélérhálózat és foltok jelennek meg, esetenként pedig a növény torzulása is megfigyelhető. Legfőbb terjesztőik a levéltetvek, melyek ellen rendszeresen kell védekezni.

Fitoplazmás betegség a málna törpülés, amely szórványosan fordul elő. A töveken rövid, sárgászöld sarjhajtások fejlődnek ki, miközben a tövek fejlődésükben visszamaradnak. A kabócák által terjesztett betegség ellen fitoplazmamentes szaporítóanyag előállításával és a kabócák irtásával lehet védekezni.

Baktériumos málnabetegség az agrobaktériumos vesszőgolyva, ami szintén a szaporítóanyagok előállítása során jelenik meg leginkább. A növény hajtásain és a vesszőn daganatok jelennek meg, a kéreg felrepedezik, majd pedig elhámlik. Ennek másik változata a gyökérgolyva, ami a gyökéren jelenik meg. Ebben az esetben a talaj a fertőzés forrása, innen jut a kórokozó a fő- és oldalgyökerekbe.

Számos gombás betegséggel is számolnia kell a málnatermesztőknek. Ilyen például a málna elzínoés betegsége, a mikoszferellás levélfoltosság, a növény didimellás betegsége vagy éppen a lisztharmat.

A szamóca betegségei

A szamóca esetén, ahogy a málnánál is, számolni kell a mozaik betegségekkel és a levélsodródással is. Ezek vírusos megbetegedések, így egészséges szaporítóanyag alkalmazásával ki lehet őket védeni. A szamóca fitoplazmás betegsége a söprűsödés, aminek következtében a növény torz növekedése figyelhető meg, a tövek pedig alig hoznak termést.

Gombás szamócabetegség a diaheás nyálkásság, ami a nyálkával borított növényrészek elhalásához vezet, de jelentkezhet lisztharmat, levélfoltosság, botrítiszes, gnomóniás vagy fitoftórás gyümölcsrothadás is.

A szeder betegségei

A szeder esetén is jelentkezhet a vírusos mozaik betegség és a fitoplazmás szeder törpülés, de felütheti fejét a baktériumos vesszőgolyva és a gyökérgolyva is. A gombás betegségek közül a mikoszferellás levélfoltosság, a botrioszfériás, a szeptocitás és a leptoszfériás betegségek a veszélyesek. Jelentkezhet még a sárgarozsda, a narancsrozsda és a feketerozsda is. Utóbbi a vadon előforduló és a termesztett fajoknál is igen gyakori, tüneteként a levél színén szembetűnő liláspiros foltok jelennek meg.

A bogyósok jellegükből adódóan igen érzékenyek a megbetegedésekre, megfelelő körültekintéssel azonban kivédhető a nagy termésveszteség.

A bejegyzés a NAIK A bogyósok termesztése című könyv alapján készült!

 

A magyar kutatók halgenetikában elért új eredményeire a New York Times is felfigyelt

A magyar kutatók halgenetikában elért új eredményeire a New York Times is felfigyelt

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete vezetésével a tokféléket vizsgáló magyar kutatócsoport létrehozta az őshonos vágótok és az amerikai lapátorrú tok életképes hibridjét, amely evolúciós és génmegőrzési szempontból egyaránt nemzetközi jelentőségű felfedezés.

Fotó: Tóth Flórián

A kutatásban a NAIK Halászati Kutatóintézete mellett a keszthelyi Georgikon Kar Hal Laboratóriuma, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke és a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézete vett részt. A projektet segítette egy amerikai tokhal specialista is a Kentucky Állami Egyetemről. A kutatók ún. indukált ginogenezis segítségével szerettek volna utódokat létrehozni a Duna vízrendszerében őshonos, fokozottan veszélyeztetett vágótok egy ivarérett génbanki egyedétől. A NAIK Halászati Kutatóintézete tartja fenn ugyanis Európa egyik legnagyobb és egyben legteljesebb élő tokgénbankját, amelynek kiemelt célja ezen veszélyeztetett fajok dunai populációinak génmegőrzése és rehabilitációja. Az indukált ginogenezis módszere abban segítheti a génmegőrzés munkáját, hogy ebben az esetben egy ivarérett anyai példány is elegendő a szaporodáshoz, míg az apai vonal genetikai anyaga abban nem vesz részt, csupán elindítja a zigóta fejlődését.

A kutatócsoport az eredeti kutatási célok elérése mellett meglepő eredményre jutott, ugyanis a ginogenezis indukálására az amerikai lapátorrú tok spermáját használták (spermára a ginogenezishez is szükség van), mivel az eddigi vizsgálatok szerint a két fajnak nem volt életképes hibridje. A két faj 184 millió évvel ezelőtt vált szét egymástól az evolúció során, és azóta a Föld két különböző kontinensén élnek. A vágó tok a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger vízgyűjtőjének őshonos halfaja, míg a lapátorrú tok az Észak-amerikai kontinensen honos. Ennek ellenére ebben a vizsgálatban nagyszámú életképes utód kelt ki, amelyek azóta már 1-3 kilogrammos méretűre nőttek.

A kutatás eredménye nemzetközi jelentőségű, hiszen az eredmény rávilágít a tokfélék lassú evolúciójára és segít megérteni hogyan is maradhatnak meg olyan élő kövületek, mint például a tokfélék. Génmegőrzési szempontból fontos felismerés, hogy a lapátorrú tok és a vágó tok a természetben is képes lehet életképes utódok létrehozására, így amennyiben a földrajzi elkülönülés bármilyen okból megszűnik, az a fajok adaptációs képességeinek függvényében veszélyeztetheti az őshonos, kritikus helyzetben lévő tokfajok populációinak fennmaradását.

A kutatás eredményei 2020. július 6-án publikálta a kutatócsoport a Genes című tudományos folyóiratban. A tudományos cikk nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki, így a napokban több jelentős sajtóorgánum, köztük a New York Times Tudomány rovata, a Quanta Magazine, és a USA Today, is interjút készített a kutatócsoporttal. A New York Times cikke itt olvasható.